Az utóbbi időben egyre sűrűbben talál meg a császármetszés téma. Mivel több szempontból is érintettnek érzem magam, írásra is késztetett. Most a személyes véleményem és tapasztalatom következik, egy a sok közül, de valakinek lehet, hogy éppen ez segít.

Mindannyian csodás szülésről álmodunk

Ismerős érzés, mikor annak biztos tudatában, hogy a testünkben egy új élet indul útnak, a rózsaszín ködönt át egyszer csak felsejlik, hogy oké, de egyszer csak majd szülni is kell??? És akkor, ha addig még nem is gondolkodtunk azon, hogy mit hogy szeretnénk, elindul a gépezet. (A jó hírem annak, aki az első babáját várja és aggódik: a 9. hónap azért van kitalálva, hogy már nagyon várd, hogy szülhess… 🙂 )

Ki ne szeretne csodálatos, háborítatlan, komplikációmentes, békés szülés-/születésélményt? Bátran egyetérthetünk abban, hogy alapvetően mind ezt szeretnénk. Ám sok olyan tényező van, amit ésszel képtelenek vagyunk befolyásolni, és mégis döntő szerepük van ennek az élménynek az alakításában.

 

Ami a mi oldalunk

Például a családi minta, generációkon átívelő történetek szülésekről.  Azoknál a népcsoportoknál, ahol ezt a tudást természetesen adják tovább, már kisgyerek kortól az életük szerves része ugyanúgy, mint azután a csecsemők gondozása. Természetes az is, hogy könnyebb vagy nehezebb egy szülés. Hogy egészséges baba jön-e világra, vagy nem. Hogy megviseli-e az édesanyát vagy könnyen zajlik minden. Röviden, belefér „jó és rossz”, az élet része minden úgy, ahogy van. Közösségként élik meg az egészet, egymásra támaszkodva, a közös egész élményét gazdagítva vele. A mi kultúránknak is része ez, csak már kicsit másképp, sok családban száll anyáról lányára megannyi történet. Akinek ez nem adatik meg a saját családjában, nem kell félnie. Bőven találhat lehetőséget olyan női körökhöz csatlakozni, ahol megélheti ezt a közösségélményt, akár felkészítő csoportfoglalkozások keretében. Sok esetben ez még a családi mintára is feloldozólag hat, elindíthat egy mélyebb, őszintébb kommunikációt, segítve ezzel a következő generációk tagjait.

Aztán ott a következő témakör: milyen világra szülöm a gyermekemet? Nyugodt szívvel adom-e vagy féltem őt mindentől? Hogy tudom megvédeni, ha már nem bennem van, hanem külön tőlem? Hogy leszünk, ha már nem egyek, hanem kettők leszünk? Hogy fogjuk egymást megérteni? Hol lesznek a határaink? Ezek olyan alapvető ösztönszintű kérdéseket feszegetnek legbelül, amire ésszel hiába is keresünk választ, mert lelkileg bennünk is a saját csecsemő-szintünket érinti.

Majd a következő, ami sok esetben tabunak számít, ám legbelül szinte mindenkit foglalkoztat: mi lesz a testemmel szülés után? Hogy fogok tudni újra „nő”-két működni, hogy változik meg a testem addigi működése? Mit szól a párom a változáshoz, mennyire fog elfogadni, támogatni? Ezekről lehetnek elképzeléseink, de amíg egyszer sem szültünk, kérdésként ott lebeghetnek legbelül…

Sokszor ésszel úgy tűnik, ezekkel teljesen rendben vagyunk. A gond csak az, hogy a testünk nem csak az eszünkre hallgat… Ennek számos oka lehet, utólag sok mindenre fény derülhet legbelül, amire akkor még nem is GONDOLTUNK.

 

Ami a segítők oldala

És most jöjjön az egyik legfontosabb kérdés: hol, hogyan és ki kísér a szülésnél? Na innentől érdemes csak igazán észnél-szívnél lenni. Mert ahogy az ábra mutatja, ez a kettő mindenképp szükséges. Szívvel érezni és ésszel elérni azt, hogy megteremtsük a számunkra valóban fontos feltételeket, és hogy olyan segítséget válasszunk magunk mellé, akiben valóban MEGBÍZUNK. Hogy amikor eljön az ideje annak, hogy a kontrollon lazítsunk, azt nyugodt szívvel tehessük. Kórházi keretek között is lehet olyan hozzáállást találni, ami támogató. Ha választható a szülésznő, egyeztessük vele, mik a legfőbb szempontjaink! A mai napig hálás vagyok a szülésznőmnek, aki tudta, hogy mit szeretnék, és ezért pontosan tudta azt is, hogy mivel segítsen a váratlan helyzetekben. Az orvossal is nyugodtan megbeszélhetjük előre, hogy neki mik a szempontjai, mikor érzi szükségesnek a császármetszést. Rengeteg múlik a kommunikáción, ne féljünk kérdezni!!!

A császármetszés egy életmentő beavatkozás, melynek szükség esetén értelme és helye van! Viszont egy tájékozatlanul megválasztott, vagy személyes kapcsolat kiépítése nélkül kísérő segítő könnyebben terelhet ebbe az irányba olyankor, amikor pedig a megfelelő bizalmi segítővel talán még normál úton is sikerülhetne a szülés.

Háborítatlan szülés vs. császármetszés – avagy hogy lehet a császár a lehetőségekhez képest háborítatlan?

Nekem az a tapasztalatom, hogy MINDENÁRON kapaszkodni a háborítatlan szülésbe, éppen annyira be tud korlátozni, mint azért császárt kérni, mert akkor nem adódhat semmilyen előre kiszámíthatatlan komplikáció (mert hogy ilyenről is hallottunk már, hiba számít nagy hasi műtétnek).

Ha azt érezzük, hogy mindent megtettünk a babánkért és magunkért, amit addig akkor és ott tudtunk (ez fontos, mert utólag könnyű okosnak lenni és megmagyarázni bármit), mérlegeltük és egyeztettük, hogy mik azok a fő szempontok, amiket szeretnénk, hogy a szülés kísérésében résztvevők szem előtt tartsanak, elérkezett az idő, hogy a többi elvárásunkat ELENGEDJÜK. Mert bármikor adódhat olyan helyzet, ahol sürgősen kell dönteni, és a baba és az anya élete és egészsége az elsődleges szempont. (Régen is volt ilyen, csak jóval kevesebb pozitív kimenetellel.) Sokan az ilyen helyzetekben annyira ragaszkodnának az előre eltervezettekhez, hogy csak a pánik marad, és kudarcként élik meg, hogy végül császárral szültek.

Pedig, ha elfogadjuk a császárt, mint lehetséges kimenetelt, úgy előre tisztázhatjuk pl. azt is, hogy az általunk normálisnak vélthez képest a lehető leghasonlóbban történjen minden (ha a baba és az anya állapota engedni). Legyenek fájások, vajúdás (ez egyébként – ha más tényező nem zárja ki – alapvetően a protokoll része), a babával ne rohanjanak el, tartsák ott anyával, akár az arcához érintve, vagy kaphassa meg apa, amíg anyát rendbe teszik, az őrzésnél lehessenek együtt, stb. Ezek mind olyan élmények, amik a császárt is csodává tudják varázsolni. Mert a császármetszés is szülés!

Ha előre tudjuk, hogy császármetszés vár ránk, érdemes annak is utánanézni, hogy hogy segíthetünk a babánknak utána, illetve mi hogyan regenerálódhatunk a legkönnyebben. Pl. ilyenkor a pólyázás vagy egy kis takaróba becsavarás segíthet neki a saját testhatárait megtapasztani, ő ugyanis nem lett úgy összepréselve, mint a természetes úton születő társai. Egy megfelelően választott, tapasztalt kísérő, vagy védőnő ebben is tud tanácsokkal segíteni.

Sokszor az első császár után a második szülés már természetesen zajlik, hiszen önmagában az a tudat, hogy nem ismeretlen helyzetbe csöppenünk, tudjuk, hogy van megoldás, már lehetőséget ad más kimenetelre is. Vagy az előző gyerek vonatkozásában valamiért fontos volt ennek a megélése, a másikkal pedig már nem.

 

És a „magasabb” szempontok

Óva intenék mindenkit attól, hogy pusztán a szülésélmény kedvéért, várandósan mély önismereti munkába kezdjen, bármilyen előző tapasztalat nélkül. Finoman, és hozzá értő segítséggel persze hozzá lehet nyúlni a kérdéshez, de mivel a várandósság nyugalma is nagyon fontos, érdemes mérlegelni, kivel, és milyen módon tesszük.  Ha utólag szembesülünk saját korlátainkkal, még akkor sincs késő helyre tenni és szép élménnyé alakítani az átélteket.

Mindannyian úgy vagyunk jelen a szülésünknél/születésünknél, ahogy az minden érintett számára lehetséges és szükséges. Nekem személy szerint az a tapasztalatom, hogy utólag minden kis részlet szépen összeáll, nem véletlenek áldozatai vagyunk, hanem olyan leckéket kapunk, amiből tanulunk, magunkról, gyermekeinkről, és a világról. Még ha néha fájdalmas is, végül a helyére kerül minden. Születés és halál, az élet két olyan misztériuma, ami sokkal hatalmasabb annál, mint hogy mi rendelkezzünk minden apró részlete fölött…